A zöldek minden országban jelen voltak. Ott éltek a kékek között is, a saját szabályaik szerint, amik sokszor nem vágtak egybe a kékek mindennapjaival. A zöldek egyre többen lettek, és a kékek pedig egyre nehezebben viselték el a súrlódásokat. Hamarosan a kékek között felbukkantak olyanok - a sötétkékek -, akik mindenkinél hangosabban bírálták a zöldeket. Szerintük az egyetlen megoldás a problémákra, ha a zöldek eltűnnek az országukból. A feszültség nőttön nőtt, a konfliktus mélyült, és csak sokasodtak a szörnyűbbnél szörnyűbb esetek, a sötétkék tudósok pedig elkezdtek titokban szervezkedni…

Egy reggel aztán a kék híradó arról számolt be, hogy meg nem erősített hírek szerint a zöldek egyik napról a másikra eltűntek…határokon belül, és kívül is, mintha a föld nyelte volna el őket. A megdöbbenésből lassan felocsúdó kékek, élükön a sötétkékekkel ünnepeltek, és mit sem törődve néhány szkeptikus kérdéssel, amik a háttérben, és nagyon halkan bukkantak fel, győzelmüket hirdették.

Az ünneplés szép lassan lecsengett, mindenki visszatért az életéhez, de a sötétkékekből hamar elpárolgott a győzelmi mámor. A dolgos hétköznapokban, és a pihenés idején is úgy érezték, valami hiányzik. A bennük munkáló gyűlölet, bár lecsillapodni látszott, nem tűnt el a zöldekkel. Csapatokba verődve járták a kék városokat, és kerestek valamit, amin levezethetik a mélyen fortyogó haragot. A többi kék értetlenül nézte ezeket a felvonulásokat, hiszen a zöldek már rég eltűntek, ezzel együtt a napjaikat megkeserítő problémák forrása is megszűnt. A sötétkékek mégsem nyughattak. Feldúlták a zöldek elhagyatottan álló házait, a puszta romokon állva bosszút múltbéli sérelmeikért. Értelmetlen haragjukkal egyre inkább kivívták a többi kék ellenszenvét, akik csak normális, nyugodt életet szerettek volna élni.

A feszültség nőttön nőtt, sokasodtak a szörnyűbbnél szörnyűbb esetek, a kék tudósok pedig elkezdtek titokban szervezkedni…